Egyser volt, hol nem volt... volt egyszer egy katolikus csapat Belfastban... kezdődhetne így is történetünk, sajnos azonban történetük nem igazán mesébe illő...

Az egyesületet 1891 március 14-én alapították Belfastban, Észak-Írország fővárosában. A csapat a Glasgow Celtic után lett elnevezeve, utalva ezzel is a "nagytestvér" által képviselt értékekre és ne féljünk kimondani, ideológiai-politikai hovatartozásra. Emiatt többször is kénytelen volt a csapat a bajnokságtól távolmaradni. Az 1948 december 27-i alkalom végzetesnek bizonyult... De még ne szaladjunk annyira előre. Az alapítási év tehát 1891 és 1896-ban csatlakoztak az ír bajnoksághoz, rá öt évre, vagyis 1901-ben a csapat elhódította a bajnoki címet. A stadion-szintén a glasgowi Celtic után- a Celtic Park nevet viselte, majd később ez Paradise -ra változott, befogadó kéessége 50000 fő volt. A csapat 1891 és 1949 között(ez volt a megszűnésük éve) 14-szer nyerte meg az ír bajnokságot, 8-szor a kupát a városi kupát 10-szer és az úgynevezett Gold Cup-ot 7-szer.

Először az első világháború alatt kényszerült távolmaradni a ligától-legalább is a felnőtt bajnokságtól, mivel junior csapatként ténykedhettek- 1915 és 1917 között. 1920-ban a csapat elődöntőt játszott a kupában, amikor is egy ismeretlen személy a mérkőzés közben tüzet nyitott a tömegre. Ez az esemény az ír polgárháború alatt történt Dublinban a Croke Parkban. Eztán a klub megintcsak távozni kényszerült az általuk és a közönség által felvállalt elvek miatt. A visszatérés éve 1924 volt, s tulajdonképpen innen beszélhetünk a csapat fénykoráról, 16 év alatt 10 bajnoki címet sikerült elhódítaniuk.

1948 december 27; az egyesület végleg megszűnik. Most lássuk ezen esemény körülményeit, mely a korabeli újságcikkek címlapján csak úgy jelent meg, hogy; Running for their lives (szabados fordításban menekülés az életbenmaradásért!). E napon találkozott az ír bajnokság tán két legjelentősebb csapata a Belfast Celtic és a Linfield, melynek szurkolótábora főképp szakadárokból és természetesen protestánsokból állt. A találkozót a Windsor Parkban, azaz a Linfield otthonában rendezték meg. A mérkőzés 1-1-es döntetlennel ért végett, amely eredményt a hazai szurkolók nem tudtak elfogadni és áttörték a lelátót a pályától elválasztó kerítéseket, s berohantak a pályára. Természetesen a pályánlívül és a lelátón is összecsapott a két tábor, amely összecsapás hátterében inkább a politika, mintsem a mérkőzés végeredménye játszott nagyobb szerepet. A Celtic játékosai közül többen is súlyosan megsérültek, törött lábbal és bordákkal "hagyták el" a pályát. Az utcán történtekről pedig csak annyit, hogy a balhéba beszállt a helyi rendőrség is az u.n. Royal Ulster Constabulary- természetesen nem a zöld-fehérek oldalán. A csapat, mint már fent jeleztem többször is visszalépni kényszerült a bajnokságtól, utóbbi azonban egy életre szóló száműzetés, s bár azóta több mint ötven év telt el ismerve az Észak-Írországi állapotokat a Belfast Celtic, egy katolikus és IRA- szimpatizáns csapat megélése a Föld ezen pontján lehetetlen.

Végül egy ídézet Bill McKavanagh-tól, a csapat "krónikásától" ; "Amikor nem volt semmink, akkor lett egy Belfast Celtic, s aztán lett mindenümk!" -utalva is ezzel at északi protestáns többségre, és az ebből fakadóan ott uralkodó állapotokra (pl. a katolikusok jogerős bírósági határozatnélküli bebörtönzése)!