Neil Lennon
lordgabe 2005.09.21. 14:18
északír
szül; Lurgan
előző csapatai; Leicester City, Crewe, Man City
Neil Lennon 1971 június 25-én született Lurganben, Észak-Írországban.
A labdarúgást a Manchester City utánpótlás csapatában kezdte, majd profiként a Crewe és a Leicester City után kétezerben Glasgowba igazolt. Az Északír Válogatottnak 40 alkalommal volt a tagja, többször is ő viselte a csapatkapitányi karszallagot.
2002 augusztusában Lennon lemondott a további válogatottságról, mivel egy északír félkatonai szervezet az LVF (Loyalist Volunteer Force) halálosan megfenyegette Lennont és családját, amennyiben még egyszer magára húzza a válogatott mezt. A fenyegetés mögött a katolikus Celticbe történő átigazolása álott, amelyet Lennon még megtoldott azzal, hogy a nyilvánosság elött kijelentette, hogy ő bizony nem csak itt játszik, de katolikus is, és Sinn' Fein szimpatizáns. Eme kijelentése után egyébként több északír civil szervezet is az LVF mögé állt, így Lennonnak nem maradt választása. Azt már felesleges megemlíteni, hogy Lennon eme vesszőfutása egyenesen ahhoz vezetett, hogy a zöld-fehérek vitathatattlanul legnépszerűbb játékosa lett a szurkolók körében, s első számú céltáblája a helyi rivális szurkolóinak. Lennon egyébként még ezt is "megfűszerezte" és "Narancssárga Férgekként" emlegette folyamatosan a Rangers szurkolóit, és vezetőit nyilatkozataiban.
Paul Lambert távozása óta Neil Lennon viseli a csapatkapitányi karszallagot.
|